7. rész! - Mi lesz velünk? (Livia)

Kicsit megijedtem, amikor Garcia papa azt kérte, hogy beszéljünk. Nem gondoltam, hogy mit szeretne. Most raboltak ki. Csak az hiányzik, hogy az én fejemhez vágjon mindent. Én leszek, majd a hibás és Esmeraldát haza akarja vinni. Én meg maradhatok megint egyedül. Elegem van már a magányból.
- Nézd Livia. Neked is elmondom, amit a lányomnak. Sajnálom, ami történt most veletek és ezért is ajánlottam fel, hogy kifizettem az új berendezés minden költségét. Neked is ami kell és a lányomnak is ami kell.
- Köszönöm. De ezt nem fogadhatom el.
- Miért nem? Ez egy ajándék a bal szerencsétlenség miatt, ami történt.
- Hát mivel most úgysincs jobb ötletem, hogy szerezhetnénk be, így kénytelen vagyok elfogadni. Viszont szeretném magával közölni, hogy vissza fogom fizetni. Szép apró részletekben.
- Ugyan már. Vedd úgy, hogy a tiéd. Cserébe azért, mert vigyázol a lányomra. Nem kell semmit visszafizetni. Tudod jól, hogy nekem már csak Ő maradt.
- Igen, tudom. – válaszoltam.
- Én pedig tudom, hogy téged ilyen téren senki nem tudd támogatni. – a szavaktól a sírás kerülgetett, amikor Garcia papa szájából ki jöttek.
- Rendben van. – néztem rá könnyes szemmel. – Köszönöm szépen.
- Szívesen. Akkor most fel hordjuk a dobozokat, meg ami még az autóban van aztán, pedig a Garcia birtokra megyünk. Ott fogtok ma éjszaka aludni. Nem akarok ki fogásokat.
- Értettem. – mosolyogtam el magam. Igen mindig egy kegyetlen ember, de ha a lányáról és jelen esetben most rólam is szó van, akkor egy szőrős szívű teremtés.
Elkezdtük behordani a dobozokat.
- Liv! Ezt hova tegyem? – állt meg Osvaldo az ajtóban
- Tedd csak oda le. Az arcod jobban van már? – kérdeztem.
- Igen. Esme normálisan leápolta. Még fáj de, csak csíp. Fel volt repedve annyira nem vészes. Te jól vagy? – kérdezte.
- Hát inkább csak meg vagyok. Minden rendben. Nekem még ez sem sikerül.
- Ugyan már ne mondj ilyeneket. – ült le mellém a földre.
- Miért is ne? Se szülők, se testvér, se pasi aki segíteni tudna. Legalább Esme itt van, mint legjobb barátnő.
- És én mit érek neked? – tette fel hirtelen a kérdést.
- Te… te olyan vagy nekem, mint a bátyám mindig vigyázol rám és leszidsz, ha valamit nem jól teszek.
- És nem gondolod, hogy ez több is lehetne?
Amint Osvaldo száját elhagyták a szavak a tenyerét az arcomra, helyezte maga felé fordított és megcsókolt. Kis idő múlva engedett csak el.
- Ne haragudj. Ezt nem így akartam. – kért bocsánatot.
- Semmi baj. – hirtelen csak ennyit tudtam ki nyögni ijedségemben.
- Tényleg? – nézett rám kíváncsian.
- Hagyj most magamra, kérlek. – mondtam ki, de igazából nem is neki, hanem a parkettának. Még magamtól is megijedtem. Osvaldo ki sétált az ajtón és becsukta maga mögött. Ott ültem a padlón és csak magam elé, bambultam.
Ez így nem járja. Évek óta a bátyámként tekintek csak rá. Nem is tudnék máshogyan. Férfiként. Aki velem akar lenni.
- Livia! – rontott be Esmeralda nagy boldogan az ajtón. – Késze… Mi a baj? – kérdezte.
- Osvaldo megcsókolt.
- Hogy mi? – akadt ki teljesen. – De hogy… Miért? Fhu a genyója. Engem is megcsókolt.
- Micsoda? – erre fel kaptam a fejem. – de…
- Semmi de. Letépem a tökét. – indult volna kifele az ajtón Esmeralda.
- NEM! – húztam vissza a pólójától fogva. – Nem csinálsz semmit. Nem történt semmi. Én meg most úgy beszélek, mintha most akarnálak el hipnozisolni.
- Hát igen. Kb. – értett egyet Esmeralda. – Jól van nem lesz semmi. Este majd megbeszéljük.
- Rendben. – értett egyet.
- Lányok! – jött be Garcia papa. – Indulhatunk?
- Igen! – mondtuk egyszerre.
Beszálltunk az autóba. Megint középen ültem. Egyik oldalamon Osvaldo aki az ablakon bámult ki. Másik oldalon Maximiliano aki zenét hallgatott és folyamatosan járt a lába. Jobban éreztem magam, amikor mindketten kiszálltak. Vagyis inkább Osvaldo miatt. Innentől pedig furcsa érzésem volt.
- Mit szeretnétek vacsorázni? – szólalt meg Garcia papa.
- Nem tudom. – válaszolt Esmeralda. – Tegnap mi ettünk? – kérdezte tőlem.
- Milanoit. Bah de azt már unom. Valami más legyen már. – válaszoltam.
- Mondjuk rizottó. Az María cselédasszony istenien készíti el.
- Hát nekem mindegy végül is. Csak kaja legyen. Dél óta semmit nem ettünk.
- Ja már én is kezdek éhes lenni.
- Az idegeskedés miatt fel sem tűnt. – mondta Garcia papa.
- Igen. Tényleg nem tűnt fel. – válaszoltam.
Autóval egy óra volt ki érni a birtokra. Tiszta a levegő, gyönyörű a táj és az autók zaját sem lehet hallani, csak amikor a madár csiripel. Nem olyan, mint Mexikóváros. Este volt már és tisztán látszódtak a csillagok. Csend volt már és nem is nagyon akartunk hangoskodni. Imádtam itt lenni, de csak jelen helyzetben. Sosem szerettem el jönni Esmeraldához éjszakára. Nap közben, ha itt voltam az nem idegesített. Volt, hogy reggeltől estig itt voltam. De ha este jöttem, akkor azt éreztem, hogy zavarok. Most is ezt érzem. Nem kéne itt lennem.
- Tessék Livia! Itt bőröndöd. – adta a kezembe Garcia papa.
- Köszönöm szépen. – mondtam majd elindultunk a bejárati ajtóhoz.
Bevittem a bőröndömet Esmeralda szobájába. Semmi sem változott azóta, hogy elment innen.
- Készen van a vacsora. Gyere le, aztán lefürdünk mind a ketten. – szólt be Esme.
- Rendben van. – mondtam majd elindultam.
Megvacsoráztunk és persze rizotto volt az étel. Én még mindig azt éreztem, hogy nem vagyok ide való, de megpróbáltam ezt ki zárni. Garcia papa megette a vacsoráját, majd elment még dolgozni. Adott a lányának egy puszit az arcára nekem pedig a homlokomra. Ahogy ki lépett az ajtón megszólaltam.
- Kezdjek el félni apudtól vagy ne? – kérdeztem Esmeraldától.
- Nincsen rá semmi okod. Fel támadtak a mai nap után az apai ösztönei. Engem imád. Téged meg szerintem, sajnál, hogy senki nem tud segíteni. – mondta nekem bizalmasan.
- Engem nem kell sajnálni. Hozzá szoktam már, hogy ez van. – válaszoltam neki magabiztosan.
- Jól van csajszi. Hé ma alszol először nálam.
- De azért egy lakásban lakunk.
- Tiszta gázak vagyunk.
És itt nevettük el magunkat. A mai nap már minden elő jött. A rablás, a csók, a pakolás fáradalmai jól esett csak úgy felhőtlenül nevetni. Mindketten olyan fáradtak voltunk, hogy fürdés után már ágyban is voltunk. Nem is tudtuk megbeszélni a történteket.