4. rész! - Bejelentés! (Esmeralda)

A tegnapi veszekedés óta nem is találkoztam Dámian-nal. Sőt nem is akartam találkozni vele. Dühős voltam rá. Reggel Liviaval arra jutottunk most sétálunk egy kicsit. Nem kellett olyan hamar beérni, mint máskor és csak ma vagyunk már utoljára ebben a kerületben.
- Mi történt tegnap közted és Dámian között? – kérdezte.
- Miért kérdezed? – kérdeztem vissza.
- Azért, mert még mindig nagyon mérgelődsz.
- Semmi nem történt.
- Jó! Én elhiszem. – mondta egy olyan itt még nincsen vége hangon.
- Pedro hívott már?
- Igen, de azt mondta ez nem telefontéma, és majd személyesen elmondja. Nem tudom, mit titkolózik. Hiszen nekem nem fontos, hogy mi baja van. Akkor miért olyan titokzatos.
-Nem tudom és nem is értem.  Csak ma ne találkozzak vele.
- Milyen nap van ma?
- Péntek. Holnap költözés! Júj de várom már! Közelebb leszünk a sulihoz. Reggel nem kell olyan korán kelni. – újongtam az utca közepén.  
- És van egy park is a közelben.
- Reggel el tudunk menni, futni.
- Supermarket is közel van.
- Elég lesz erre a hónapra a pénzünk? – vette komolyra Liv.
- Elg! – válaszoltam határozottan. – Még nagyon jól állunk. És van a számlán is amit apu nyitott nekünk.
- Neked! Nem nekünk.
- De kettőnkre megy a pénz. És tudod, hogy mindenben segítünk neked.
- Tudom. Köszönöm. – mondta kicsit szerényen.
Sajnos tudom, hogy Livia-t nem tudja úgy senki sem támogatni, mint engem. Közben oda értünk az iskola bejáratához.
- Én mentem órára! Ma találkozom először az új csoporttársakkal. Fura lesz, de remélem jó fejek. – mondta livia, majd adott két puszit és el is rohant.
Előhalásztam a napszemüvegemet a táskámból. Felraktam a szememre és elindultam órára. Beléptem a terembe. Örömmel vettem tudomásul, hogy Dámian még nincs itt. Belépett a tanár és felém fordult.
- Esmeralda Garcia! Azonnal menjen fel az igazgatói irodába.
Nem is kérdeztem csak elindultam a főépület felé. Felmentem a lépcsőn a 2. emeletre. Bekopogtam az ajtón. Livia már ott ült a bőr fotelben.
- Jó napot! – köszöntem illedelmesen – Keresett uram?
- Jó napot! Foglalj helyett, kérlek.
Leültem Livia mellé. Megfogta a kezem. Utálja, ha igazgatói irodába kerül.
- Azért hívattam ide Önöket, mert hallottam, hogy támadt egy kis probléma Maguk és két másik diákom között.
- Igen ez így volt. – válaszoltam.
- Nem szerettem, ha a diákjaim között gond van.
- Ígérjük, hogy nem fordul elő többet. – szólalt meg Liv.
- Ígérd a magad nevében – súgtam oda neki, úgy hogy az igazgató ne hallja.
- Esmeralda! – szólt rám fenyegetően.
Én vagyok az idősebb de, néha még is úgy érzem, hogy nem vagyok megfelelő a koromnak. Livia mindig is jobban gondolkodott, mint én.
- Azt szeretném vagy nem is, azt akarom, hogy az eredeti szakotok mellé vegyétek fel a tánc szakot.
- Ez nem lehet akadálya. – mondtam.
- Külön tanárhoz fogtok járni ti ketten, Pedro és Dámian.
- Micsoda? – csattantunk fel egyszerre Livia-val
- Kérem, ne legyenek idegesek.
- Nem vagyunk csak nem értjük, hogy miért kell velük külön órára járni. – szólaltam meg.
- Az indokot nem mondhatom el. Ez az én döntésem. Köszönöm, hogy meghallgattak. Viszlát!
- Nah de …
- Mondom, viszlát!
Livia fel vette a táskáját a földről és elindult az ajtó felé. Nem is köszönt csak bevágta az ajtót. Én gyorsan utána rohantam. Ilyenkor el tud borulni vele minden.
- Elegem van már Pedro-ból. Biztos Ő intézte így, hogy a közelemben legyen. Ha nincsen gitár, legyen tánc. De ha párba kell állni én biztos, nem állok oda. Hogy képzeli ezt. Nem normális. Wáhhhhh….. – dühöngött teljes erejéből Liv.
- Hékás nyugodj már meg. – fogtam meg a vállát.
- Miért nyugodjak? Most még több óránk lesz.
- De kibírjuk. Heti pár óra összezárva. A gitár órán meg ott leszek mások is.
- Jó igazad van. – nyugodott le.
Nagy bejelentés után elindultunk haza. Most mondhatjuk utoljára, hogy haza, hiszen holnap már az új otthonunkban leszünk.