3.rész! - Veszekedés! (Livia)

Másnap reggel aztán fel keltünk és egyszerre indultunk meg az egyetemre.
- Te azért egy csengőt szereljünk fel! - mondtam Esmeralda-nak.
- Mert? - nézet rám.
- Mert tegnap, hogy a fiúk csak kopogtak és bejöttek ráadásul, meg sem hallottuk. Mi van, ha majd betörnek egyszer mi meg nem halljuk?
- Jó igaz! Akkor majd szerzek valakit. - mondta majd az egyetem előtt megöleltem majd indultam én is órára.
A terem ajtót szinte betéptem olyan pörgős kedvemben voltam. Nem tudom, hogy lehetett ilyen adreralin szintem de mintha csak boldog lettem volna. Miért is ne. Hiszen nem sokkára itt volt Esme születésnapja és már nagyon vártam, hogy örül-e az ajándékomnak. Mivel általában csak ketten vagy éppen néhány baráttal ünneplünk ezért gondoltam most is csak ketten lennénk. Nyílt az ajtó. Azt vártam, hogy tanárnő lép be az ajtón de csak Pedro volt. El is felejtettem, hogy együtt járunk órára.
- Szia Pedro! –Mosolyogva köszöntöttem. Ő csak leült mellém. Mintha rossz napja lenne.
- Szia! Hogy-hogy ilyen boldog vagy? - nézett rám.
- Nem sokkára itt van Esmeralda születésnapja, és nagyon várom, hogy mit szól az ajándékomhoz.
- Mért mit vettél neki? – mosolyodott el.
- Titok! – mondtam.
- És mikor lesz ez a nagy nap, aminek az ajándéka ilyen titkos.
- Hát két hét múlva lesz csak október. De már rendeltem neki tortát. Csokisat. Az a kedvence.  - Értem. Hát jó szórakozást.
- Hé mi lenne, ha eljönnél? Úgy is akkor már az új lakásban leszünk.
- Dee egyedül fiú köztettek?
- Nem olyan nagy baj. Hozz akkor el magaddal valakit. – ajánlottam fel.  
- Rendben majd meglátjuk. – mosolyodott megint el.
- Sokat mosolyogsz mostanában.
- Ezt te hozod ki belőlem.
- Húúh. Köszi. – hirtelen nem tudtam mit mondani.
És most lépett be tanárnő. Szeretem, mert annyira kedves mindig a diákokhoz de most valamiért nagyon megizzasztott minket. Bejelentette, hogy nem lesz több külön óra, hanem rendes tanítási mivel csak ketten járunk rá. Hát engem nagyon nem lepett meg de sajnáltam, hogy nem járhatok az órámra részben azért is, mert itt családiasabb a hangulat. Vagy lehet hogy csak nekem. Pedro-nak nem. Óra után együtt mentünk ki az épületből.
- Azért sajnálom, hogy nem lesz több ilyen óra. – mondta Pedro. - Jók voltak még annak ellenére is, hogy csak ketten voltunk.  
- Én is nagyon szerettem. De mindegy már. Ha a tanárnő így döntött nekem mind1. A lényeg, hogy gitározhatok.
- Mióta tanulod már?
- Nem fogod elhinni de, először 7 évesen kezdtem. Akkor vettem a kezembe és össze vissza csak pengettem nem is fogtam le akkordokat. Te mióta szereted?
- Oh csak most kezdtem. Én igazából a zongorával vagyok így. Anyukámat hallgattam, és utána elkezdtem csak úgy magamtól. Aztán Ő tanított meg.
- Én apukámtól tanultam meg a gitározást.
Így sétáltunk együtt és kiabálást hallottunk. Olyan ismerős volt.
- TE NEM VAGY NORMÁLIS!
- Mi az, hogy nem?  Eszednél vagy te?
- Jajj ne! – mondtam
- Már megint! – mondta Pedro.
Odarohantunk mind a ketten és beálltunk közéjük. Én fogtam Esmeralda-t, Pedro pedig a másik gyereket. Sokáig csak mondták, kiabálták egyre rosszabb szavakat, és mondatokat vágtak egymáshoz.
- Nah jó jó állj! Dámian megmondanád, hogy mit csinálsz?
Honnan ismeri Pedro ezt az, alkot. Ez az, akit Esmeralda annyira bunkónak tart.
- Azt mondta rám, hogy egy öntelt hólyag vagyok. – mutogatott Esme-re.
- Te ne mutogassál az én barátnőmre. – szálltam be én is.
- Livia te ebből maradj ki. – közölte velem Pedro.
- Mi, az hogy maradjak ki. Csak megvédem a barátnőmet. Ha mondott valamit rá akkor azt csak okkal tette.
- Ez egy idióta. Mindig csak saját magára tud gondolni. Azt hiszi …. – robbant Esmeralda.
- Ne mondd nekem azt, hogy öntelt vagyok.. – adta rá Dámian is.
És megint mindenki egyszerre kezdett el kiabálni. Én mondtam Pedronak, hogy ne mondja meg nekem mit csináljak, Pedro állította, hogy semmi közöm ehhez, Esmeralda és Dámian tovább vitatkoztak arról amiről eddig is.
- Nah jó nekem elegem van belőled! Elmentem. – mondta Esmeralda.
- Bírd ki, hogy nem szólsz utána! – fordult gyorsan Pedro Dámianhoz fenyegetően. – Veled pedig holnap beszélni akarok. – ezt már higgadtabban mondta.  
- Jó majd megkeresel. – mondtam dühösen.
Gyorsan Esmeralda után indultam. Egészen hazáig csak arról beszélt milyen ez a Dámian. Én pedig nagyot csalódtam Pedro-ban.

2. rész! - Ki vagy Te? (Esmeralda)

Örültem, hogy Livia-nak tetszett az új lakás. Másnap felkeltem és minden papírt elintéztem. Majd suliba indultam. Livia elment a gitár órára, én pedig énekórára. Éppen az ajtón léptem be, amikor egy fiú nyitotta ki előttem.
- Tessék! - mondta mosolyogva.
- Kö..szönöm..- mondtam kicsit ijedten.
Bementünk a terembe mindketten.
- Jaaj be se mutatkoztam! – szia Dámian vagyok.
- Szia Esmeralda vagyok! - mosolyodtam el.
A tanárnő bejött a terembe, és nem is tudtunk olyan sokat beszélgetni. Végre egy olyan óra jött, amit annyira szerettem. Hamarabb tudtam énekelni, mint beszélni. Ez látszott is rajtam, hiszen mindenen az éneklés. Általában ilyenkor csak énekelünk. Kisebb hanglejtés vagy esetleg magas mélyebb hangok játéka. A tanárnő észrevette Dámian-t.
- Héj te ki vagy gyerekem? – kérdezte tőle a tanárnő.
- Dámian vagyok! Most kerültem ide. – felelte.
- Nah akkor mutatkozz be. – kérte.
- Hát nem is tudom, mit mondjak magamról. Szeretek csajozni, bulizni és in.. – kezdte volna sorolni dee megakadt a végénél.
- Nem erre vagyok kíváncsi, hanem a hangodra. Én arra kértelek, mutasd be a hangod.
- Hát akkor ezt mondja már banya!
- Hogy mondtad? – akadt fenn tanárnő szeme.
- Sehogy!
Hogy ez mekkora bunkó. Akkor azért nyitott nekem ajtót, hogy én is egy legyek a sok közül. „szeretek csajozni” Még jó hogy nem dőltem be elsőre. Gondoltam magamban.
Elkezdett énekelni. Nah itt viszont megmozdult valami. Olyan isteni hangja van, hogy egyszerűen nem lehet mihez hasonlítani. A hangszíne, a kiejtése. Tökéletes.
 - Aztaaa gyönyörű hangod van! - mondtam kicsit hangosan.
 - Ó köszönöm! - mosolydott el.
 - Jaj ezt nem akartam hangosan mondani. - elpirultam.
 - Nyugi ezt csak dicséretnek vettem!
- Hogy te mekkora bunkó vagy! – vágtam hozzá.
- Ohh mondták már!
 Kicsöngettek. Ki mentem a teremből, hogy megkeressem Livia-t, közben azon mérgelődtem, hogy én még majdnem bedőltem az Ő dumájának. Mérgelődésemben és csodás módon fejjel össze Livia-val. Kicsit fájt.
- Szia Liv! - mondtam.
- Szia! Na milyen volt az énekórád?- kérdezte.
- Jött egy új fiú. Dee rettentően köcsög. - válaszoltam.
- Na és hogy hívják? - kérdezősködött.
- Asszem Dámian-nak. Viszont csoda szép hangja van. Mikor mentem volna be a terembe, kinyitotta nekem az ajtót. – csak aztán eszembe jutott az óra és nem folytattam tovább.
 - Ahan értem. - válaszolt. – Esmeralda nehogy az legyen, hogy belezúgsz, mert jól énekel.
- Áhh nem fogok. Bunkó a srác. – válaszoltam.
- Okay!
És abba hagyta a kérdezősködést. Hazafelé indultunk. Gyors beugrottunk a szemközti boltba ennivalót venni. Csak elfelejtettünk táskát vinni, és kézbe kellett hazacipelni. Szerencse hogy szembe laktunk a bolttal.
- Liv ma ki fog főzni? - kérdeztem kutya szemekkel.
- Na neeee, én tuti nem fogok főzni! - válaszolt.
- Akkor főzök én. - mondtam.
Miközben főztem a milánóit, csapódást hallottam. Osvaldo és Maximiliano jött át. Ők voltak a szemközti szomszédaink. Megígérték, hogy segítenek dobozolni, hogy hétvégén akkor kezdjük a költözést. Levették a cipőjüket, és a konyhába jöttek. Felültek a konyha pultra, és lelkesen nézték, hogy mi készítek.
- Sziasztok! – Jött ki barátosném a szobájából.
- Hali. Nah mit kell tenni? – kérdezte Osvaldo.
- Bementek a szobámba a dobozokért. Ott van csomagolópapír is. Én itt maradok és kezdem leszedni a dolgokat. – adta ki az utasítást.
- Mért a nappalival kezdjük? – kérdeztem
- Mert csak.
Hát igen. Ez olyan Lives válasz volt.  Kicsit eltévedtek a lakásban a fiúk. Sokszor áthívtuk őket dee általában mindig, összekeverték a helységeket. Most pedig éppen a fürdőszobába mentek be, a szoba helyett.
- Csajok! Mért van a WC a szobába? – kiabálták.
- A másik ajtó. – kiabáltam vissza.
- Köszke.
Gyorsan ki hordták a dobozokat. Lekapcsoltam a gázt a szósz alatt és indultam segíteni Livia-nak. Ketten gyorsan telepakoltuk a papírdobozokat a segítségeink pedig egymás tetejére tették őket. Szombaton úgy is a költöztetők cipelik őket.
- Okay kész vagyunk. – mondtam.
- A ti szobátok? – kérdezte Max.
- Azt majd mi elintézzük. Bőröndökbe pakoljuk a ruhát, ami meg megmarad azt is, dobozoljuk.
 - Csak már lennénk túl rajta.
Megterítettem 4 főre. Majd leültünk és megvacsoráztunk.