1.rész! - Új lakás! (Livia)

Gyerekkorunk óta a legjobb barátnők voltunk Esmeralda-val. Amikor elkezdtünk érdeklődni az éneklés, táncolás és hangszerek iránt jobban megerősödött a kapcsolatunk. Eldöntöttük még általánosban, hogy egyszer egy duót fogunk alkotni és egy színpadon fogunk állni. Sosem gondoltuk volna, hogy miután más helyre jártunk gimnáziumba újra összehozott a sors minket. Sikerült bejutnunk ugyan arra a Művészeti Főiskolára, amit együtt jelöltünk be. Igen, tartottuk a kapcsolatot mialatt gimnáziumba jártunk, viszont keveset láttuk egymást és e-miatt inkább webkameráztunk. De most, hogy itt állunk az Mexikói Művészeti Főiskola bejárata előtt ez inkább egy Valóra vált álom......
- Livia! - szalad felém Esmeralda. - Órára mész? - kérdezte.
- Igen, gitár órám van a másik épületben. – mondtam
- Rendben! Délután találkozunk? Kinéztem egy jobb lakást, mint amibe most lakunk és kevés érte a díj is. Jobban megéri. - örvendezett.
- Komolyan? - döbbentem meg - Jól akkor, ha 3-kor itt találkozunk neked jó lesz?
- Tökély! - mondta - De most sietek, mert elkések angolról - és már el is tűnt.
Én felraktam a napszemüvegem és elindultam a gitárommal. Út közben azon gondolkoztam, hogy milyen lehet ez a lakás, amit Esmeralda kinézet nekünk. Ahogy a nap sütött az arcomra, enyhe szél fújta a hajam nem vettem észre de bele ütköztem valakibe. Nehezen néztem fel rá, mivel még  fülhallgatóm is a fülembe volt. Gyors kihúztam a fülemből a készüléket, majd felnéztem és bocsánatot kértem.
- Jaj, ne haragudj, csak kicsit elbambultam! - segítettem felkelni neki.
- Ugyan semmi baj! - porolta le magát majd megláttam a háta mögött a gitárját.
- Elnézést! Megkérdezhetem, hogy hova mész?
- El van nézve. Gitár órám lesz abban az épületben. - mutatott az előttem lévő épültre ahová én is tartok.
- Te is oda jössz? Mehetnénk együtt! Nekem is ott lesz órám.
- Jól van, akkor menjünk! - mondta – Pedro vagyok! - nyújtotta kezét.
- Livia! - válaszoltam mosolyogva.
Elindultunk. Útközben mindenről beszélgettünk mire oda értünk. Nem is volt olyan messze de nekem, egy órának tűnt. A tanár már rég várt minket.
- Nekem itt lesz órám úgy, hogy szia! - Nem is vártam meg, hogy mit mondd már be is léptem. Magán tanárhoz jártam gitározni szóval senki nem volt előttem és nem is lehet közös órám senkivel. Ez egy magánóra.
- Üdv Tanár nő! - Köszöntem hangosan majd le, ültem a székemre mire hallottam, hogy valaki bejött. Oda néztem az ajtóhoz és meglepődésemre Pedro lépett be rajta.
- Hát te? - kérdeztem értetlenkedve miközben felé, mutattam.
- Itt van órám! - mosolygott. De szép a mosolya.
- Aha értem. Tanár nő! – néztem felé - Nem én vagyok ezen az órán az egyedüli? - kérdeztem.
Ms. Garcia tanárnő sem a mai darab. Olyan 60-as korban járhat. A haja már őszül, a keze néha remegni szokott és az arcán is jelentek már meg ráncok. Mindezek ellenére én nagyon szerettem. Emlékeztet a nagymamámra.
- Nem! Tegnap változott az óra menete. Pedro is kérte, hogy külön órára járjon. De mivel nincsen több időm, ezért ilyenkor ketten lesztek. Ha csak neked nem baj?
- Ugyan semmi baj. Már úgy is összeismerkedtünk. - mondtam.
Pedro oda ült mellém. A tanárnő leadta a mai óra anyagát. Általában csak új dalokat tanulunk. Nem is tudom miért de, annyira szeretem, amikor gitározni tanít. Olyan megnyugtató hallani is a hangját a hangszernek, ahogy a húrok megszólalnak. Egyszerűen varázslatos. Óra után elköszöntöm az épület előtt Pedro-tól majd indultam haza. Folyamatosan hátra néztem, mert azt hittem valaki követ. Szerintem csak a napszemüveg hatása. Haza értem a lakásunkba és éppen 2 óra volt. Szóval bekaptam pár falatot, majd lassan készülődtem vissza. Messze laktunk az iskolától. Remélem, amit Esmeralda kinézett lakást az közelebb van, mint a mostani. Mire vissza értem már rég várt engem a megbeszélt pontnál.
- Nah végre! Hol voltál? - érdeklődött.
- Otthon! Leraktam a gitáron meg kajáltam. - mondtam.
- Ja értem. Rendben akkor menjünk.
Oda értünk gyalog az épület elé. 3 utcára volt az iskolától szóval már egy szuper pont. Nem kell annyit buszozni, és simán tudok gyalogolni. Lesz időm arra is, hogy reggel felébredjek, ha esetleg olyan fáradt vagyok. Meg amúgy is szeretek sétálni. Bemenetünk az épületbe. Tíz emeletes panel a mi lakásunk pedig a másodikon van és a négyes ajtó. Azt hittem helyben szaltózok egyet, amikor megláttam, hogy milyen gyönyörű.
A tulaj már ott várt minket. Egy 40 év körüli asszony. Szeretnének vidékre költözni a családjával, és szívesen ki adják nekünk albérletbe. Kevés rezsi és megengedhető havi bérleti díj. Sőt még olcsóbb, is, mint amibe most lakunk. Az asszony körbe vezetett minket. 2 szoba és egy nappali, de mindegyik megfelelő méretben. Nem túl nagy nem túl kicsi olyan otthonos. E-melett van még egy kisebb konyha, egy átlagos fürdőszoba meg sok beépített szekrény.
- Nekünk kell ez a lakás! - mondtam Esmeralda-nak.
- Tudtam! - örvendezett. - Már a miénk szóval a hétvégén költözzünk.
- Áhhh komolyan?! – lepődtem meg.
- Igen!- vigyorgott Ő is.
Ahogy ki mondta egyből a nyakába ugrottam. Esmeralda most jól választott. Van új lakásunk!